9. rész

A Chance ház az ún. szegényebb negyedben található messze, a fényűző villáktól. Az apukája a saját kezével építette fel az épületet a lánya születése után. Szeretet, odaadás, kedvesség, lenyűgöző lakoma, ezt mind megkaptam, ha néha nap átugrottam hozzájuk. A mamája szinte azonnal levesz a lábadról, mivel vasszigorral ugyan, de kellő odafigyeléssel tökéletesen fent tartja a családi idillt. Sokszor kívántam bárcsak örökre velük maradhatnék, viszont sajnos ez nem volt lehetséges, és maradt számomra a luxus általi nyomor. Valószínűleg elküldhette a szüleit vagy éppen dolgoztak, mert a fiatalok szabályosan felforgatták az otthonukat, és nem hiszem, hogy jó szemmel nézték volna. Vajon Bree Anne mennyit gürizhetett, hogy megengedjék neki a hajnalig tartó tivornyát?

A pia, meg a sörszag már erősen áthatotta a helyet. Az óriási hangfalakból ütemes hip-hop zene dübörgött fenyegetve a dobhártyádat, ha esetleg túl közel merészkednél a hangszórókhoz. Az emberek jól szórakoztak, és teljesen kitöltöttek minden egyes négyzetcentimétert. Breet imádták a suliban, ami meg is látszott a jelenlevők létszámából. Áldottam a szerencsémet, hogy nincs tömegiszonyom, mert akkor sírva menekülnék innen. Belül rettegtem, hogy miként fognak viszonyulni hozzám a sok gyűlölködő komment után. Nem is tudom, minek jöttünk el egyáltalán?

- Csak én érzem úgy, hogy nem illünk ide? – Stiles megpróbálta túl üvölteni a zenét. Kockás inget, farmert viselt. Talán egy pöppet a kelleténél jobban kicsíptem magam, de  meg akartam felelni az elvárásoknak (régi rossz szokás).

- Nem is olyan régen még én is a „bandába” tartóztam, de azóta sok víz lefolyt a Mississippin – sóhajtottam. – Válaszolva a kérdésedre pedig igen legszívesebben most azonnal haza húznék – kényelmetlenül feszengtem a rózsaszín méreg drága Prada ruhámban (szorított ugyan hasban, de inkább mellőztem a nagyobb levegővételeket, mivel ez az egyik kedvenc göncöm).  A tekintetemmel idegesen kerestem a kiutat vagy a barátnőmet, aki kimenthet az esetleges kínos szituációkból.

- Hello mindenki! – a dj pultban bukkant fel Bree Anne. Ragyogó arany flitteres mini ruha emelte ki a domborulatait. A bal kezében műanyag pohár feltételezhetően sörrel megtöltve, a jobbal a mikrofont tartotta. Szabályosan kivirult, ami szerintem a piának köszönhető meg a fantasztikus hangulatnak. – Jól érzitek magatokat? – hangos üvöltés érkezett válaszul. – Kurva király a buli, igaz? – újabb örömittas ováció. – Meghívtam a legjobb barátnőmet, Cherryt! – összeszorult a gyomrom, és megszorítottam Stiles kezét. Páran automatikusan engem kutattak, néhányan meg összesúgtak. Ennyit arról, hogy kerüljük a feltűnést! – Nem szeretném, hogy bárki is bántsa, világos? – morgások, és „kedves” szavak kísérték a bejelentését. – Világos? –erőteljesebben megismételte, így egy-két igent sikerült kipréselnie. – Fasza! – visszakapcsolt normális üzemmódba. – Élvezzétek a fiatalságot, és most szóljon tovább a tuc-tuc! Pörgesd meg a lemezeket, Travis! – rámutatott a dj-re, aki már üvöltette is tovább a zenét. Ketten lesegítették az összetákolt színpadról.

- Na, most húzzunk el, míg nem késő! – Stiles megragadva a kezemet indult el.

- Cherry, Dylan hova-hova? – a barátnőm termett előttünk.

- Csak némi friss levegőt akartunk szívni – mentegetőzött a barátom.

- Szuper, úgy is kell egy cigi! – kiterelt minket a hátsó kertbe. Szegény Mrs. Chance virágai nem úszták meg a balhét, mivel széttaposva hevertek a kissé nagyra nőtt füvön (ezért tuti meggyilkolják).  A feltételezhetően fehér asztalon piás üvegek, és hatalmas puncsos tál sorakozott az elkábulásra éhezőknek. Három műanyag pohárba töltött a sötétvörös löttyből, ami gyanítom, hogy cseppet sem alkoholmentes. Rágyújtott, és kiosztotta az adagokat. – Igyunk az egészségünkre, és New Orleansra! – emelte a magasba a sajátját.

- Nem lehet, de azért kösz! – nyújtottam vissza.

- Mikor legutóbb berúgtam kitetoválva és rohadt másnaposan ébredtem – visszakozott ő is. Automatikusan elmosolyodtam, hiszen a piros szívecskék örök emlékeztetők maradnak a 18. születésnapomról.

- Ugyan már srácok ne sértsetek meg! – vigyorgott, mint a vadalma. Most már 100%-ig biztos, hogy többet ivott, a kelleténél. Szabályosan visszaerőszakolta a kezünkbe a poharakat. – Na, szóval New Orleansra! – egy húzóra lehajtotta. Stilesszal összenéztük, majd megvonva a vállunkat mi is bele egyeztünk. Csípte a torkomat, és azonnal felmelegített. Remélem ezzel nem ártottam a kicsinek!

- New Orleansra? – eszmélt fel a barátom. Kapkodva a tekintetét közöttünk várva a válaszra. – Valamelyikőtök beavatna abba, mi folyik itt?

- Bree bátyja Emery hajlandó lenne kiadni nekünk a lakását az említett városban. Szeptemberben költöznénk, így beszéltük meg – talán könnyebben megemészti, ha tőlem hall a kis tervünkről.

- És ezt, mégis mikor szándékoztad megemlíteni? – dühösnek tűnt, amin nem csodálkozok. Azt hiszem enyhén szólva is mellbe vágta a hír. Újabb bűntudat hullám öntött el.

- Baszottul jó lesz! – lelkendezett Bree Anne. – Mi hárman és a pici! Hatalmas hajnalig tartó bulikat csapunk, és…

- Ne, most kérlek! – szakítottam félbe.

- Hagylak titeket bájcsevegni! – gyorsan felmérte mennyire kínos a szituáció. – Aztán nekem jól viselkedjetek! – idióta tini lányként vihogott. Előre éreztem, hogy a mai szórakozásunknak lőttek.

-  Nem arról van szó, hogy nem akartam elmondani, csak vártam az alkalmas pillanatra – mentegetőztem.

- Ki kell szellőztetnem a fejemet! – idegesen, remegő kezekkel túrt bele a hajába. Megint sikerült elszúrnom, hát ez remek!

- Gondolom egyedül… - elszorult a torkom.

- Igen, egyedül – zsebre dugott kezekkel távozott. A kicsi pont, ekkor rúgott, mintha csak megérezné, hogy valami nagyon nincs rendben. – Semmi baj – megcirógattam a hasam. – vissza fog jönni, ne aggódj! – juj, bepisilek. Az inger nagyon hirtelen öntött el, kiszakítva az előbbi depressziómból. Komolyan mondom, a gyerek leszakítja a helyéről a hólyagomat.

Utat törtem magamnak a tömegen keresztül. Az ájulás kerülgetett, mikor megláttam a mosdó előtt kígyózó sorokat. Oké, leszarom kihasználom az aduászom.

- Hé, srácok nem engednétek előre? – emeltem meg a hangom. Igyekeztem könyörgőre venni a figurát.

- Cherry? – Marc ácsorgott közvetlen az ajtónál. – Gyere, csak! – megragadta a karomat, és magához húzott. Morgolódtak a mögém kerültek. – Probléma? – nézett hátra keményen. Senki nem szólalt meg. – Én, is így gondoltam! – bólintott. – Hogy vagy? – figyelt újra rám. El kell ismernem elég helyes pasi, ahogy végig mértem. Kedvesen mosolygott.

- Attól eltekintve, hogy mindjárt összerondítom a padlót egész tűrhetően – már szorítottam a lábaimat. Kényszeredetten vigyorogtam, mint egy idióta.

- Hé, ember bele fulladtál? – vert az ajtóra.

- Mehetsz – sápadt csóka bújt elő. Bent erős dzsanda szag terjengett, de per pillanat nem érdekelt. Lehúztam a bugyimat, és könnyítettem magamon. Oh, jézusom, mint aki nem vizelt vagy egy hete! Gyorsan kezet mostam, majd kijöttem.

- Bocsika – vontam meg a vállam kilépve a folyósóra. Néhányan változatlanul gyilkos tekintettel jutalmaztak az előbbi kis húzásomért.

- Megvársz? – kérdezte.

- Persze – arrébb sétáltam a falat támasztani.  

- Van kedved, beszélgetni kicsit? – jött ki a kezét a nadrágjába törölgetve.

- Miért, ne? – Stilesszal ellentétben én most cseppet sem vágytam a magányra. Félre értés ne essék Marc számomra olyan barátféle, és nem vonzódom hozzá szexuális téren. Egyszerűen tetszett, hogy ő nem ítélt el. Amúgy meg mi rossz történhetne?

- Keressünk valami csendesebb helyet – indult el. – Á, tökéletes! – benyitott Bree szobájába. A barátnőm a vad természete ellenére valójában igen szerény, amiről a berendezkedés is árulkodott. Krém fehér falak, pezsgő színű ágytakaró, rendezett könyvespolc, számítógép, és egy régi módi tv. Még a plüssei is katonás sorrendben sorakoztak az ágya mellett. Ha ide belépsz, biztosan nem hinnéd el, hogy a tulajdonosa olykor mennyire gyorsan képes levedleni az ártatlan kislány szerepét.

- Nem mehetnénk, máshova? – feszélyezve éreztem magam. Csak én meg ő egy szobába zárva távol mindenkitől.

- Ígérem, a bele egyezésed nélkül nem fog semmi olyat tenni veled – a mosolya most álszentnek tűnt. Mi ütött belé? Vajon az alkohol kihozhatta a vadabb énjét? A rémület lassan kúszott fel a torkomban.

- Mit akarsz tőlem? – nagyot nyeltem. A szemeimmel automatikusan feltérképeztem a terepet, hátha találok valamit, amivel védekezhetek.

- Itt az ideje, hogy őszinte legyek – leült az ágyra, majd megpaskolta maga mellett a helyet.

- Kösz, de inkább állok – összefontam a karom a mellem alatt. A sarokban ott van Bree baseball ütője a sportos korszakából. Oh, több mint, megfelelő!  Már el is képzeltem, hogyan zúzom be a fejét, ha netán nem tudna viselkedni. – Csak nem arra akarsz kilyukadni, hogy belém vagy zúgva? – könnyen kikövetkeztettem mire célozhat. Igazából az iskolai éveim során számtalan pasi bepróbálkozott nálam, de mindet elhessegettem, később meg Dannyre hivatkoztam.

- Hát, valami olyasmi – megvakarta a tarkóját, és mosolygott.

- Azt várod, hogy boruljak a nyakadba, és valljak én is örök szerelmet? – nem tudtam nem gúnyolódni.

- Szeretnél? – na, elkezdődött. A szex iránti éhség rögtön megjelent a szemében, és teljesen átformálta. Kangörcse van szegénykémnek, de az biztos, hogy nem segítek neki enyhíteni. A baseball ütőhöz ugrottam, és fénykard módjára nyújtottam ki. „Luke - halálhörgés. – én az apád vagyok!” Oké szar Jedi lovag lennék!

- Ha még egy lépést teszel, Isten bizony beverem a fejed, mintha csak egy kibaszott görögdinnye lenne! – fenyegetőztem.

- Cherry, ne harciaskodj! A végén még bepiszkolod azt a szép ruhádat! – marhára nem vett komolyan, sőt kiröhögött.

- Rendben, te akartad! – suhintottam, és összetörtem az állólámpát. Bocs, Bree majd jövök egy újjal!

- Rohadt ribanc! – tényleg nem ijedt meg, mert a következő pillanatban már ugrott is. Próbáltam kitérni, de leterített, és elvágódtam. Lefogta a kezeimet, majd vadul igyekezett bedugni a nyelvét a számba. Tiszta erővel megtérdeltem a nemesebbik szerszámát. Felüvöltött, és fetrengve visított. Nindzsákat megirigyelendő módon felpattantam, és lesújtottam az ütővel. Girl power forever!

Gyorsan bezártam az ajtót, és eltűntem a tetthelyről. Marcnak nagyon fog fájni a feje, meg a farka, ha felébred, de megérdemelte. Mély levegőket véve kontrolláltam a légzésem, majd felhívtam Stilest. Nem veszi fel! Vajon, ennyire haragudhat rám? Szörnyű ember vagyok!