Haza érve gyorsan levetkőztem.
Bebújtam az ágyamba, és tele sírtam a kis párnámat. A folyamatosan zakatoló
agyam miatt nehezen jött álom a szememre, és elmúlt hajnali négy is, mire végre
sikerült elaludnom.
Reggel vastag réteg alapozóval
tüntettem el a kisírt szemeimet. A nagy meleg miatt lenge kis ruhába és
szandálba bújtam. Felvettem a minden rendben arcomat és lesiettem a konyhába
valamit bekapni.
- Jól vagy drágám? – mért végig a
mindig pedáns anyám. Tökéletes háziasszony és feleség egyben. A vörös haja
idegesítően egyenes, a bőrét nem sűrűn érte a nap, a sminkje tökéletes és
számára a nem passzol az öltözékem az alkalomhoz ismeretlen fogalom. A Main
streeten cukrászdát üzemeltett hatalmas sikerrel és saját receptekkel. Soha nem
értettem mit evett apán, hiszen szöges ellentétei egymásnak. Anno a gimiben
jöttek össze, és anya pár hónappal később már Lucast hordta a szíve alatt, majd
annak rendje-módja szerint összeházasodtak a nagyszüleim kertjében alig pár
centire a rózsa lugastól. – Olyan nyúzottnak tűnsz, ugye nincs baj? – a
kötényébe törölte a kezét. A változatosság kedvéért megint valami újdonságot
tesztelt, amit az üzletbe szeretne kitenni.
- Nincs – a hűtőből kivettem a tejet,
majd összekevertem a müzlivel és a lila tálkámba döntöttem.
- Nekem elmondhatod drágám – felvette
a leszarom a világot a boltomon kívül ábrázatát, amit utálok.
- Minden szuper – gyorsan belapátoltam
csak, hogy ne kelljen tovább beszélgetnem vele.
- Délután bejöhetnél az üzletbe, mert
nem ártana egy kis segítség. A nyári fesztivál miatt rengeteg rendelésünk
befutott, és rettentően el vagyunk havazva – na, tessék!
- Nem érek rá – lehajtottam a kávém. –
próbálkozz Lucasnál.
- De kicsim… - már réges-régen hozzá
szoktam, hogyan koptassam le, és mivel ő sem törődött velem, így viszonoztam a
„kedvességét”.
- Szia, anya! – vettem a táskám és
elhúztam.
Hatalmas görccsel a gyomromban és a
hányinger határán léptem át a suli küszöbét. A tekintetemmel azonnal Stilest
kerestem, de helyette Dannybe botlottam. Megragadta a karomat és a
szitkozódásaim meg az ütlegeléseim ellenére a szekrényéhez húzott. Dühösnek
látszott, amit betudtam a tegnap estének.
- Szólhattál volna hamarabb is – a
bagós lehelete facsarta az orromat.
- Mégis miről? – vontam fel a
szemöldökömet.
Váratlanul Bree Anne bukkant elő a
diákok tömegéből. A zöld trikó szétfeszüléssel fenyegetett a hatalmas mellei
miatt, a fekete cica nadrág kirajzolta a szálkás izomzatát. A barátnőm igazi
harcos kis cica, amiben a termete cseppet sem korlátozza. A keze ökölbe szorult
és totál felpaprikázva indult meg felénk. Durva veszekedést vagy bunyót
szagoltam a levegőben. A mai nap is „fantasztikusan” indul pedig igazából még
csak el sem kezdődött.
- Daniel tudtam, hogy hülye vagy, de
azt nem, hogy ennyire – védekezőleg elém lépett.
- Bree édesem – gúnyosan szólt hozzá.
Valójában sosem kedvelték egymást, de miattam megosztoztak egy légtéren. – a
barátnőd egy kurva, tudtál róla? – a néző közönség szépen gyülekezett
körülöttünk, és fél körré nőtte ki magát. – Az a lúzer felcsinálta még mi
együtt voltunk – a méreg szabályosan csöpögött a hangjából. El akarta érni,
hogy a lehető legnagyobb fájdalmat okozza nekem fel sem becsülve a szavai
súlyát.
- Bree… - próbáltam menteni a
menthetőt.
- Kamuzik, ugye? – remegő ajkakkal
nézett rám, és úgy éreztem most őt is elveszítettem.
- Nem – suttogtam. Egy pillanatra
megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha letagadnám, de a hazugságoknak vége, örökre
vége.
- Büdös kurva! – észre se vettem Danny
mikor mozdult be. Az ökle eltalálta az arcomat, és én a szekrényeknek estem
tőle. Honnan a fenéből tudják a férfiak, hogy hol kell megütni egy nőt úgy,
hogy az csillagokat lásson? A tekintetem elhomályosult pár másodpercre, de még
kibírtam venni a közeledő Stiles alakját. Rögtön felmérte a helyzetet, és nem
kérdezett semmit egyszerűen csak ütött. A legjobb barátomat még soha ezelőtt
nem láttam ilyen szinten megvadulni, és bevallom őszintén megrémültem tőle.
Fogalmam sincs mennyi idő telhetett
el, mire az igazgatóhoz eljutott a hír. Mr. Breeks a tornatanár szedte szét a
számtalan sebből vérző srácokat. Felcipeltek minket a dirihez, és számomra
végtelennek tűnő percekig kellett kint várakoznunk. Zsebkendőt szorítva a számra
ültem a kemény széken, a balomon a csúnyán megtépázott Stiles fogta a kezemet,
a jobbomon pedig a zilált Danny káromkodott magából kikelve. Valamivel később
ordítozva egymás szavába vágva adtuk elő a helyzetet Mr. Hawksnak, aki szép
türelmesen a teáját iszogatva hallgatott minket.
-Legszívesebben mindhármukat azonnali
hatállyal kicsapnám – a monológokat követően villámokat szóró tekintettel
vizslatta az arcunkat. – de mivel már csak alig pár nap van a diploma
osztójukig, így nem sokat tehetek az ügy érdekében. Mindenesetre felfüggesztem
magukat, és örüljenek neki, hogy ennyivel megúszták – bekapcsolta a
számítógépét. – Természetesen a szüleiket tájékozatni fogom a történtekről, és…
- hatalmas levegőt vett, majd kifújta. – most távozhatnak.
Némán álltunk fel, és hagytuk el a
mészárszéket. Danny továbbra is gyilkos pillantásokat vetett Stilesra, aki
azóta se szólt hozzám.
- Súlyosan meg fogsz még fizetni,
ezért lúzer! – fenyegette meg alig pár lépésre tőle.
- Ha azt hiszed most beszartam tőled,
hát tévedsz Bright! – birtoklóan átkarolta a derekamat. Azt hiszem, a kinek van
nagyobb szerszám a lába között háborúba csöppentem.
- Dögölj meg, lúzer! – a falba
öklözött.
- Hasonló jót kívánok neked is
seggfej! – a másik irányba húzott, hogy megakadályozza az esetleges újabb
konfrontációkat. Stiles pedig rögtön elengedett, mintha csak tévedésből került
volna rám a keze. Mire véljem az előbbit?
Iszonyúan idegesített, hogy nem
beszéltünk egymással, de most türelmesen kellett várnom rá. Mindketten
beszálltunk a saját kocsinkba, és egyetlen szó nélkül elhajtottunk. Remélem egy
napon, majd megbocsájt nekem, és minden újra a régi lesz közöttünk.
Jó ideig nem mentem haza, mert a lehető
legtovább akartam húzni a kirobbanni készülő háborút. Kikapcsoltam a telefonom,
és beültem a kedvenc helyemre a városban, Franky fagylaltozójába. Bugyuta
rajzfilmeket néztem a falra felszerelt tévén, és igyekeztem elterelni a kavargó
gondolataimat mindenféle baromsággal.
Este hét is elmúlt, mire benyitottam a
házunk ajtaján. Előre felvéreztem magam a legrosszabbra, ami csak rám várhat,
mert a mai családi drámánk nem fog happy enddel végződni ebben biztos vagyok.
Talán most léptem át az otthonom küszöbét utoljára… talán a döntéseimnek még
súlyosabb következményei lesznek.
- Charlotte Caroline Heart – az anyám
indított, és ha a teljes nevemen szólít, akkor óriási bajba kerültem. – mégis
hol a fenében csavarogtál egész nap? – a tökéletes frizurája most
összekócolódott kicsit, és a ruhája is meggyűrődött a széleken. Csak nem
aggódott miattam? Feltétlen fel kell írnom valahova!
- Mióta is érdekel ez téged? –
lehuppantam a székre, ledobtam a cipőmet, és kinyújtóztattam a megfáradt
lábaimat. Azt a látszatot akartam kelteni, hogy valójában nem izgat
különösebben a dolog, de legbelül rettegtem a félelemtől.
- Szégyent hoztál ránk! – csatlakozott
be az apám is figyelmen kívül hagyva az előbbi kis közbevetésemet. Hosszú idő
után alaposabban szemügyre vettem. Közel a negyvenhez már erősen őszült a
szőkés barna haja, és halvány ráncok tarkították az arcát. A nikotintól egészen
elsárgultak az ujjai, és a pocakja is megnövekedett a bőséges koszttól.
Fogorvosként dolgozott, és emiatt köztiszteletnek örvendett a városban. Anyával
nem sokban különböznek, ha a semmibe vételről, és nem törődömségről van szó. –
Mégis mi fordult meg a fejedben, mikor nem vetetted el a babát? Miből fogod
eltartani? Mégis ki az apja egyáltalán?
– csak úgy záporoztak rám a kérdések, én meg csak tűrtem a lehető legnagyobb
lélekjelenlétemmel, ami nálam nem egyszerű. - Egy gyerek hatalmas felelősség,
ha nem tudnád, és te még közel sem készültél fel rá. Anyáddal meg se bírunk
szólalni a megdöbbenéstől, és arról nem is beszélve, hogy mit gondolnak, majd
rólunk az emberek – a büntetést meg sem említették.
- A lényeg, hogy még véletlenül se
vegyenek minket a szájukra, igaz? – kezdett felbosszantani.
- Iszonyú önző vagy Cherry! – megint
elengedték a fülük mellett a megjegyzésemet. – Apád arra próbál rávilágítani,
hogy mennyire bután viselkedtél, mikor azt hitted egyedül meg tudsz birkózni a
helyzettel – anya ismét a póker arcát vette fel.
- Természetesen nem tarthatod meg –
leesett az állam. – Keresünk neki, olyan nevelőszülőket, akik képesek lesznek
gondoskodni róla, te pedig szépen egyetemre mehetsz, és lediplomázhatsz,
ahogyan azt elterveztük. Első sorban a jövődet, és a tanulást kell előbbre
helyeznünk, mert a bátyáddal ellentétben belőled lesz valaki még, ha minden
energiánkat bele is kell fektetnünk.
- Csesszétek meg mind a ketten! –
dühösen a székemet hátra csapva felpattantam. – Nem fogom engedni, hogy
elvegyétek tőlem a kislányomat.
- Mi csak a legjobbat akarjuk neked,
drágám – anya a mézes-mázos hangján beszélt hozzám, amitől szintén a gutaütés
kerülgetett. – és különben is, amíg kiskorú vagy nincs bele szólásod a
dolgokba.
- Holnap után töltöm be a
tizennyolcat, szóval semmi közötök hozzá, mit csinálok, és hogyan irányítom az
életemet, ami nem mellesleg eddig sem érdekelt benneteket – a kezdődő roham
lassan kúszott felfelé a torkomból.
- Mi szeretünk téged, Cherry – anya is
felkelt és ölelésre tartotta a karját, ami ösztönös hátrálásra késztetett.
- Ugyan már anya, ezt a színjátékot
hagyd meg a barátnőidnek és a vásárlóidnak – kis híján hisztérikus nevetés tört
rám a kivitelezett előadástól, de fékeztem magamat.
- Előre szólok Charlotte, ha másképp
döntesz, nem látunk szívesen a házunkban – nézett rám apa szigorúan. Anya
feladta, és bénán ejtette le a kezét, mert érezte, hogy ezt a csatát már régen
elvesztette.
- Hát, akkor viszlát,örültem nektek! –
visszabújtam a cipőmbe és felvettem a táskámat a vállamra.
- Charlotte gondolkozz reálisan, mihez
kezdesz, majd nélkülünk? –apa anya mellé lépett és átkarolta a derekát. Évek
óta nem mutattak semmi jelét annak még, hogy szeretnék egymást, és most sem
hatottak meg a kis jelenetükkel.
- Boldogulni fogok, ne aggódjatok
miattam! - meg sem vártam a további
esetleges kétségbeesett próbálkozásaikat, helyette válaszul hangosan becsaptam
az ajtónkat.
Bepattantam a kocsimba, és hosszas
céltalan könnyekkel teli furikázás után vettem rá magam, hogy írjak az egyetlen
embernek, akire számíthattam. „ Biztosan nem vagy rám kíváncsi, de szükségem
van rád.” Remegő kezekkel küldtem el az SMS-t. A Ventolinomat szorongatva,
kalapáló szívvel vártam a választ, ami csak jó negyed óra múlva érkezett meg.
„A házunk előtt találkoznunk.”
Egyetlen szó nélkül zokogva borultam
Stiles nyakába. Képtelen voltam megszólalni és csak szorítottam a karját a
mellkasába temetve az arcomat. A tüdőm iszonyúan fájt, de nem bírtam lecsillapítani
a könnyeim végtelen áradatát. Hatalmasat csalódtam a szüleimben, és tudom, hogy
mindannyian átéltünk már hasonló helyzetet, de bennem most egy világ tört
össze.
- Meg kell nyugodnod – törte meg a
némaságát. – akármi is történt megoldjuk.
- Nem… - csúnyán ziháltam. – nem… - már nem
maradt elég levegőm a beszédhez.
- Üljünk le! – óvatosan lefejtette a
karjaimat, pedig görcsösen kapaszkodtam belé. – nem megyek el, ne aggódj! –
egészen közel húzott magához és a kapucnis pulcsiját a vállamra terítette. –
Tudom, hogy nehéz, de muszáj lesz, ellazulnod különben be kell, hogy vigyelek a
kórházba, és azt nagyon nem szeretném – durva köhögő roham rázta meg a
testemet. – Oh, istenem! – egészen elsápadt. – Cherry hol az inhalálód? –
elővettem a zsebemből. – Rendben próbálj meg mély levegőt venni, és kétszer
befújni az talán segít – annyira remegett a kezem, hogy elejtettem. – Oké,
ennyi volt! – az erőmből már nem futotta a tiltakozásra, és hagytam, hogy
felemeljen. Lehunytam a szememet, és reménykedtem, hogy soha nem kell többet
felébrednem.
Megjegyzés:
A törvény szerint a hivatalos örökbefogadásnál 17 évesen saját magad dönthetsz arról megtartod-e a babát. A történetben helytelenül szerepel ez az adat, de nem javítom, mert így tetszett, mintha a szülei ezzel sakkban tartották volna. Szóval elnézést attól, akinek szúrja a szemét. ;)
Megjegyzés:
A törvény szerint a hivatalos örökbefogadásnál 17 évesen saját magad dönthetsz arról megtartod-e a babát. A történetben helytelenül szerepel ez az adat, de nem javítom, mert így tetszett, mintha a szülei ezzel sakkban tartották volna. Szóval elnézést attól, akinek szúrja a szemét. ;)
Szia! ez a rész is nagyon tetszett, de észrevettem néhány hibát! :) remélem nem baj. Az nem diplomaosztó, hanem érettségi bizonyítványosztás, vagy ballagás (ugye ha érettségi már nem járnának suliba, mert előtte egy hónappal kb. ballagtak) az este 19 óra sehogy nem helyes. Amerikában 12 órás a felosztás, nem mennek tovább így este hét, vagy pm. 7. De ha nem akarod nagyon reálisra lehet 19 óra, de nem este 19 mert abból csak egy van, és furán is hangzik. A gyermekanyának igenis van beleszólása 18 éves kora alatt is, örökbefogadásnál 16 év felett neki kell aláírnia a szerződést. Ha nem képes eltartani az állam elveheti, de a szülei nem.
VálaszTörlésEzeken felül tényleg nagyon tetszett, tetszik a rideg családi háttér, nem olyan idilli mint általában és reális a hangulat is. Nagyon könnyű együtt érezni Cherryvel. (nekem még az volt a fura hogy az igazgató őt miért függeszti fel az úgy kivizsgálása nélkül, ha egyszer őt csak megütötték, ő maga nem csinált semmit? ) Remélem segítettem :)
Szia!
VálaszTörlésElőször is kösz, hogy elolvastad. :)
Na szóval az amerikai filmekben az érettségi helyett a diplomaszót használják, ami kicsit nekem is fura, de nem tudom valahogy így illett ide sztem. legalábbis.
Az este 19 meg azt hiszem ilyen rossz szokás, és igen tudom, hogy ott 12 órás napszakok vannak (am ill.pm), de majd javítom.
Sajnos nem néztem utána a dolgoknak az örökbefogadásnál, hogy-hogy megy pontosan. Azt tudom, a saját bele egyezésed kell hozzá, de igen ott elírtam, és valahogy így bele is illett a szövegbe, szóval talán nem is javítom ki, ha nem zavar nagyon.
Az igazgató pedig azért függesztette fel, mert ő is ott volt a balhéban. Sajnos az élet sokszor igazságtalan...
Kösz még egyszer :D
Puszi,
Evangeline
Naa de hamar a kövi részt!!! *-* nekem tetszik nem is kicsit, meg amúgy is jó az alapsztori, és én észre se vettem ezeket a hibákat mert beleéltem magam... :)
VálaszTörlésKöszi szépen. :) Elárulom neked nekem sem tűnt fel :D
VálaszTörlésHamar folytatás várható ;)
Puszil,
Evangeline
Helló, most találtam rá a blogra. És nekem tetszik.
VálaszTörlésAnnyi, hogy szerintem egy design átalakítás nem ártana, ha szabad így fogalmaznom mert akár mennyire is jó egy blog rossz a kinézete rögtön nem olvassák el. Hamar következőt. :)
Szia. A design én csináltam, és nem profi munka ez tény, de nekem is ez az elsődleges, hanem ami a sorok mögött van. Nem tartom túl valószínűnek, hogy átadom másnak a kinézet miatt ;)
VálaszTörlésKöszönöm, hogy benéztél és ne aggódj nem haragszom, csak engem nem izgat annyira a dolog...
Puszil,
Evangeline
Tortenet fantasztikus es en a hibakat nem vettem eszre,mert annyira beleeltem magam. Olyan mintha ott lennek es egy ugymondd kulso szemmel latnam a tortenet dologait. Fantasztikus��
VálaszTörlés