2. rész

A pocaklakóm lassan az ötödik hónapba lépett, ami annyit tesz már látványosabb a hasam, szóval nehezebben találtam ruhát a méretben. Passzolnom kellett az eredetileg kinézett rózsaszín tüll csodát egy fekete mell alatt szélesedő selyem szépségre. Pár órával a Szalagavató előtt Bree Annenel megcsináltattuk a frizuránkat, kényeztető masszásban részesültünk (legalább segített a bedagadt lábaimon), arcpakolást csináltattunk, és természetesen nem maradhatott el a sminkes sem. A lányok életében a bál igen csak meghatározó, míg a fiúknak csak újabb nyűg a hátán, ahova muszáj elcipelniük a barátnőjüket. Dannyvel már a kapcsolatunk megromlása előtt megbeszéltük, hogy együtt megyünk, így nem mondhattam le hiába tiltakozott ellene az összes porcikám (oh, el is felejtettem említeni az állandó hangulatváltozásokat, amik engem is az őrületbe kergetnek, hát még másokat). Stilesszal megbeszéltük, hogy ott találkozunk, és feledhetetlenné tesszük az éjszakát, szóval nem aggódtam a szórakozás végett.

Este nyolckor utolsó pillantást vetettem a tükörbe, és büszkén nyugtáztam, hogy tökéletesen festek. A fekete selyem ruci a kellő helyeken feszült, a hasam pedig eltakarta, a mellem alatt levő kis masni meg egyenesen illett a kompozícióhoz. Fekete platform cipő (a plusz tíz centis sarokkal elértem a 165-öt is), arany láncos kistáska, fekete üveg harisnya, illetve arany ékszerek egészítették ki a kollekciót. A hamvas szőke hajam lágy hullámokban omlott alá a derekamig elöl kicsit feltűzve kevés csillámos hajlakkal megbolondítva az elengedhetetlen ragyogáshoz. A jég kék szemem füstös szemfesték fedte, a pilláimat fekete sprillál húztam ki, a számon cseresznye vörös extra csillogó szájfény. Készen álltam a bulizásra (talán az utolsóra a szülés előtt).

Danny türelmetlenül nyomta a böhöm nagy terepjárója dudáját, így kifújva a mérgemet lesiettem hozzá. Ha ennek vége soha többet nem állok vele szóba, erre megesküszöm!

- Mosolyogjatok szépen – a szüleim a szuper éles vakujú gépükkel máris a képünkbe másztak, és én kötelességtudóan bájologtam nekik átölelve a derekát. Szerettem volna, ha büszkék lennének rám, így próbáltam nem csalódást okozni egyiküknek sem, legalábbis egyelőre.

- Csinos vagy, cica – súgta a fülembe a mély hangján. A srác a megtestesült tökéletesség szobra, és sokan irigyelnek is miatta, de valójában nem azért vagyok vele, hogy fürödjek a dicsfényében.

- Kösz – elvettem az orchidea karkötőt rejtő dobozt a kezéből, majd gyorsan felhúztam, és elhajítottam a csomagolást. – Te is jól nézel ki – nagyot nyeltem, és mint mindig, így most is pókerarccal lepleztem a hazugságot. Persze a legdrágább Armani öltönyében feszített a hozzá illő cipővel együtt, a világos barna rövid haja tökéletesen belőve, és bűzlött a tömény parfümjétől, ami állandóan facsarta az orromat.

 - Ígérem Mr. Heart, hogy időben haza hozom a lányát – játszotta meg az úriembert, pedig tudtuk mindketten, hogy valószínűleg olyan részegre fogja inni magát, hogy még a saját neve is homályba vész, majd a számára.

- Húzzunk már a picsába! – ragadtam meg a karját ügyelve rá, hogy meg ne halljanak minket.

- Milyen morci vagy ma – gügyögött a kocsiban. – csak nem megjött? – már kezdte a kötözködést, pedig még el sem indultunk.

- Hé, Danny nem vagy te egy kicsit kapd be a faszom? – igen olykor nagyon mocskos a szám pláne, ha felidegesítenek, és ő ezt már a puszta jelenlétével megtette.

- Akkor úgy, ahogy megbeszéltük? –váltott át komolyba.

- Pontosan – bólintottam. – Elviszel a bálba, és onnantól kezdve végeztünk mindenki megy a maga útjára, vagyis a szakításunk a nyilvánosság előtt is hivatalos lesz.

- Komolyan nem adsz még egy esélyt? – rám nézett a sötétkék szemeivel, amibe annak idején bele zúgtam. Sosem felejtem el a megismerkedésünk napját, ami nem is egészen volt a véletlenek sorozata, hiszen a barátaink szándékosan szervezték meg a találkát. A sportpálya mögött várt rám egy szál rózsával, majd mindenféle bevezető nélkül lesmárolt, és onnantól fogva már együtt jártunk. Nem állítom, hogy nem voltak jó pillanataink, de soha nem voltunk szerelmesek, inkább csak meg akartunk felelni másoknak. A kapcsolatunk legelején már a szexszel zaklatott, így két hónap nyaggatás után engedtem neki, de akkor először és utoljára. Tudtam, hogy megcsal számtalan lánnyal (azt híresztelték az egész pompon csapatot megfektette), ám engem nem érdekelt különösképpen. Danny rendes srác komolyan csak éppenséggel nem illünk össze, ennyi.

- Komolyan – fordultam felé dühösen. – és, ha még egyszer rákérdezel, isten bizony bemosok egyet.

- Mi bajod van mostanában? – váltott szelídebb hangnembe.

- Semmi közöd hozzá – összefontam a karomat a mellem alatt, és tüntetőleg kibámultam az ablakon. A jelenlegi gondjaim hosszú listáján Danny foglalta el az utolsó helyét, ezért nem igazán szándékoztam több időt rááldozni. Tarthattok kegyetlennek, mivel így bánok vele, de ez azelőtt halott dolog volt közöttünk mielőtt elkezdődött volna.

Az idei bál témájának a Csillagos éjszakát szavaztuk meg, szóval a tornatermet ennek a tematikának megfelelően rendeztük be. A mennyezetről hatalmas ezüst papírmasé félhold csüngött alá, körbe rengeteg világító csillagot ragasztottunk, hogy megidézzük a hangulatot. Izzó sorokkal oldottunk meg a világítást, amik sejtelmes fénybe vonták az embereket (igaz kicsit nehezebb a tájékozódás a fél homály miatt, de összességében tetszik és büszkeséggel tölt el a végeredmény). Természetesen miután megszabadultam Dannytől a tekintetem azonnal Stilest kutatta. Szinte azonnal kiszúrtam a terem végében, így megindultam felé . Irtó elegánsan festett a fekete öltönyében, és a fehér ingében. A haja most is kócosra van zselézve, a hatalmas aranybarna szemei ragyognak, az édes féloldalas mosoly meg elengedhetetlenül ott ült a szája sarkában. Egyébként 180 magas, az arca olyan kisfiús apró anyajegyek egész hálójával, és nem éppen egy szteroid buzi, de én így imádom, ahogy és a világ minden kincséért sem változtatnám meg.

- Ma különösen gyönyörű vagy – mért végig alaposan. A szívem azonnal hevesebben kezdett dobogni, a gyomromban a pillangók össze-vissza repdestek örömükben és azt hiszem, ezt hívják szerelemnek.

- Köszönöm – feleltem. – te pedig, olyan… - kerestem a megfelelő szót, ami ráillik- kimért? – vontam fel a szemöldököm mosolyogva.

- Valami olyasmi – nevetett. – Apa rám erőltette a szmokingot, de iszonyúan viszketek tőle – meghúzta a nyakánál, mintha tényleg szorítaná, holott szimplán csak a póló, farmer cucc kombóhoz szokott hozzá.

- Csak beképzeled az egészet – elhúztam a kezét.        

- Mindenki minket bámul és egy csöppet zavarban vagyok tőle – idegesen tekintgetett körbe, mivel általában kerüli az ilyen fokú nyilvánosságot, és most elég szokatlan lehetett a számára a figyelem középpontjába vetődni.

- Miattam van – fújtam ki a levegőt. – Nem lépünk le? – néztem a gyönyörű barna szemekbe.

- Nem akarsz inkább maradni, hiszen olyan kedvesek itt az emberek veled – nem bírtam nem leszűrni a gúnyt a hangjából, mivel állandó vita téma volt közöttünk a vitatottan kiérdemelt „népszerűségem”.

- Irtó poénos vagy, komolyan – vágtam pofát, holott tudom, hogy igaza van.

- Köszi, igyekszem – elmosolyodott.

- Mi lenne, ha előbb táncolnánk és utána eltűnnénk? – kerestem a megfelelő alku lehetőséget, hogy mindketten jól jöjjünk ki belőle.

- Béna vagyok benne, és csak összetaposnám a drága cipődet – szimplán csak szégyenlős a drága, de némi bátorítás mindig működik nála.

- Nem érdekel – a kezem a derekára tettem jelezve a kezdeményezésemet.

- És, ha elcseszem? Fogalmam sincs, hogy kell keringőzni, és mi van ha… - mikor ideges a kelleténél is többet jár a szája.

- Fogd be, majd én irányítok – elvigyorodtam. Némi szerencsétlenkedés után eltalálta a megfelelő lépéseket (legalábbis valami olyasmi), én meg igyekeztem visszafogni a nevetésemet, hiszen olyan édes tőle, hogy megteszi ezt értem. A hangszórókból Usher: U got it bad című száma szólt. A romantikus sorok tökéletesek a nyálas összebújásokhoz, és a meghitt pillanat adta az ívet.

Egészen közel hajoltam hozzá, és a mellkasára hajtottam a fejemet. Legszívesebben lecsuktam volna a szememet, de nem szeretnék egyetlen másodpercet sem elmulasztani a mai estéből.

- Mi a fene volt ez? – ugrott hátra váratlanul a frászt hozva rám.

- Mire gondolsz? – néztem rá furcsán felvont szemöldökkel, mert komolyan nem értettem a reakcióját.

- A hasadból jött… olyan különös bizsergés… - nem találta a megfelelő szavakat a jelenség leírására, amit nem csodáltam, mivel nekem azonnal beugrott mi okozhatta. Isobel észrevette a papáját, és bemutatkozott neki. Basszus! Pont itt és pont most!  – mozgás.

- Itt az ideje, hogy beszéljünk valamiről – fújtam ki a levegőt hosszan a tüdőmből. Nyeltem egyet, és tartva a szemkontaktust folytattam. – és nem szeretném, ha megutálnál miatta.

- Semmi olyat nem tudsz tenni, ami miatt meggyűlölnélek – kedvesen megfogta a kezemet. Megnyugtatása céljából puszit nyomott az arcomra.  – Szeretlek, Cherry! – most először mondta ki, és a szívembe azonnal erős nyilallás hasított ettől a hatalmas jelentőségű szócskától. A sírás kerülgetett az esetleges végkimeneteltől, és hogy talán örökre elveszíthetem.

- Kérlek, ezt soha ne felejtsd el! – pipiskedve a karomat a nyaka köré fontam, és megcsókoltam. Az akaratlanul kibuggyanó könnyeim végig csorogtak az arcomon le egészen a dekoltázsomig. Bassza meg!