6.rész

Másnap reggel kipihenten ébredtem egyedül. Mi a franc? Hova tűnhetett, hiszen együtt aludtunk el? Kikászálódtam az ágyból, mert a hólyagom iszonyúan szorított. Elintéztem a dolgomat, majd levánszorogtam a konyhába. Kávét döntöttem egy sötétkék bögrébe és leültem a pulthoz. Kis idő múlva nyílt az ajtó és megérkezett a fülig érő szájjal vigyorgó Stiles.

- Boldog születésnapot! – hatalmas puszit nyomott az arcomra. Az anyám cukrászdájából hozott apró szív alakú rózsaszín tortácskát pakolta elém egy egyest meg nyolcast formázó gyertyával. – Kívánj valamit! – meggyújtotta. „Bárcsak minden újra rendben lenne!”- elfújtam.

- Kösz, nem kellett volna – teljesen meghatódtam.

- Oh, dehogynem – a zsebéből piros bársony dobozkát varázsolt elő. – Remélem, tetszik – arany lánc került elő belőle a nevemet formázó betűkkel.

- Isteni – rögtön felcsatoltam.  

- Na, öltözz, elviszlek reggelizni! – bökött oldalba játékosan.

Felszaladtam az emeletre és kiválasztottam az egyik kedvenc ruhámat (fehér pántos, hímzett pillangókkal és vékony strassz csíkkal a mellrészén meg az alján). Amúgy tegnap este felcipelte a cuccaimat, így kissé káosz uralkodott a szobájában, de megígértem, hogy hamar rendet rakok. Gyorsan megfésülködtem, majd a megfelelő cipő felhúzása után bekapcsoltam a laptopom. Minden évben egy csomóan fel szoktak köszönteni, ezért leellenőriztem a Facebook oldalamat, ám idén ezek elmaradtak. „Sajnálom, de nem tudok menni a bulidba… Nem érek rá, mert halaszthatatlan dolgom támadt… Kurvák partijára nem megyek… Tényleg terhes vagy? ... Komolyan Stiles a gyerek apja?… Rohadt szajha vagy, mert dobtad Dannyt…” (csak néhány gyöngyszemet idéztem) Ilyen és ehhez hasonló szövegekkel telt meg a postaládám a sok gyűlölködő komment mellett az üzenő falamon. Szabályosan elhűltem a soroktól, és egyszerűen nem tértem észhez a rengeteg gonoszságtól, amit felém mutattak. Mivel érdemeltem ki és mikor, váltam az első számú közellenséggé?

- Cherry! Mi tart ilyen sokáig? – Stiles jelent meg az ajtóban. Mögém sétált, mikor nem válaszoltam és a vállam felett áthajolva olvasta, amit én. – Jézusom! – lecsukta a gépemet, mert valószínűleg besokallhatott tőle. – Nem szabad sírni, hallod? – leguggolt mellém, és letörölte a könnyeket az arcomról. Bólintottam. – Ne is törődj velük! – legyintett.

- Hogy képesek ilyeneket írni? – remegett a kezem az idegtől.

- Figyelj rám! – felemelte az államat. – Nem érdekel, mit gondolnak rólunk, és neked se kellene foglalkoznod vele.

- Könnyű mondani… - sóhajtottam.

- Megígérem, hogy az idei lesz a legjobb születésnapod, és soha nem fogod elfelejteni – elszántnak tűnt, és én hittem neki, hogy tényleg mindent meg tesz az ügy érdekében.

- Mondtam már, hogy milyen nagyszerű srác vagy? – elmosolyodtam.

- Eddig még nem… - sikerült némi pírt az arcára varázsolnom.

- Na, akkor most mondom – megpusziltam a száján. Sikerült elfeledtetnie az előbbi kis letargiámat, és sokkal jobb kedvem lett.

A reggelire leküldött három ultra cukros fánk sokat segített a gyomromon valamint megalapozta a napot. Az-az idióta nem engedte, hogy fizessek, így sikerült jól megcsapolnom a félretett pénzét, de azt mondta ma megengedett a kényeztetés. A fodrásznál megcsináltattam a hajam (sötét szőke mellírt tettetem bele és kicsit megnyesettem a végét). Az önfeledt órák egymás után repültek, és szinte észre se vettem az idő múlását, amit neki köszönhettem. Fogalmam sincs hova tettem az eszem, mikor összejöttem Dannyvel, hiszen nála remekebb partit keresve sem találnék, és talán a gyerekemnek is nagyszerű apja lesz a jövőben. Igyekszem pozitívan szemlélni a dolgokat, és nem gondolni arra mit és kiket hagyok hátra…

- Totál kikészültem – terültem ki az ágyán a fejem az ölébe hajtva este 8 körül. Sajgott a lábam, a hátam szaggatott, de a vigyort nem bírtam levakarni az arcomról.

- Vedd fel a ruhát, amit ma vettem neked, mert még nincs vége a napnak – megpuszilta a homlokom.

- Hova megyünk? – lelkesültem be azonnal. Az előbbi fáradtságom rögtön elpárolgott.

- Bulizni – elmosolyodott. Na, most merítette ki a mit meg nem teszek a barátnőmért keretet, mert ő aztán tényleg nem az a diszkó patkány típus, sőt inkább a messzire elkerülöm fajta.

- Juj, imádlak! – ledöntöttem és vadult lesmároltam. – De mi lenne, ha előtte szeretkeznénk? – az ujjaimmal benyúltam a pólója alá. Azt olvastam a terhes nőknek sokkal nagyobb a szex igénye, és libidójuk az egekben van.

- Rendben – nem kellett kétszer mondanom. Hipp - hopp megszabadított a gönceimtől, majd a következő pillanatban a kezeink már a másik testét fedezték fel rohamtempóban. Hevesen csókolóztunk, és a megfelelő időben csúsztatta belém, amitől apró sikoly tört föl a torkomból. Nem tartott sokáig, míg elmentünk köszönhetően a gyorsaságnak. A végén pedig erősen pihegve feküdtünk egymás karjaiban és csak egy-egy szál cigaretta hiányzott volna a szánk sarkából, hogy teljes legyen a kép.

- Iszonyú jó vagy – fújta ki a bent rekedt levegőt a tüdejéből.

- Kösz – megpusziltam, majd ugrottam is ki az ágyból. – Indulhatunk kiélvezni az utolsó perceket a születésnapomból – cseppet sem fárasztott le az előbbi menet, sőt talán még inkább bepörögtem tőle.

- Honnan a fenéből van benned ennyi energia? – az oldalára fordult. Úgy tűnt enyhén szólva leszívtam a tartalékait.

- Az anyám biztos egy Duracell nyuszival találkozott, mikor engem összehozott – vontam meg a vállam vigyorogva.

- Hihetetlen vagy – felült. Hatalmasat nyújtózkodott, majd felhúzta a nadrágját.

- Ja, említették már páran – bele bújtam az új sötétlila pánt nélküli selyem rucimba.

- Sokáig készülődsz? Rettentően megéheztem – na, igen ez már csak ilyen a szex után.

- Nem – felvettem a magas sarkúm, arany karikákat tettem a fülembe, és a csuklómra. Párszor végig húztam a kefét a hajamon, végül pedig kis táskába dobáltam a fontosabb cuccokat. Befújtam magam, és készen is álltam a lazulásra.

- Most csalódtam benned – felállt.

- Miért is? – emeltem meg a szemöldököm.

- Tizenöt perc tetvészkedés egyéni csúcs, nem? – vigyorgott.

- Bekaphatod – megütöttem.

A konyhában csináltam neki két sonkás szendvicset, mivel anélkül nem volt hajlandó elindulni. A kocsiban ette meg, mert nem tudtam nyugton ülni a fenekemen. Oké, elismerem olykor hiperaktívabb vagyok a kelleténél.

A Zion az egyetlen diszkó (már ha annak lehet nevezni) a városban, ami kifejezetten a fiatalok szórakoztatására jött létre. A régi raktár épület évtizedek óta állt üresen, mikor Billy Carter átalakította, és éppenséggel sikerre nem vitte. A tuc-tuc mindig tombolt más meg nem számított. A beugró mindössze tíz dolcsi, és mindenkit beengednek, aki csak erre téved, hogy növeljék az amúgy sem magas bevételt (szar a dj, na meg a pia is, szóval nem tudom mire számítottak, ilyen felhozatal mellett). Eredetileg itt tartottam volna a bulimat, de a „kedves” hozzászólások után lemondtam, így elmarad a Happy birthday meg a lufik.  Nem tagadom a szívem még mindig fájt a kegyetlenkedések miatt, de díjaztam Stiles törekvéseit, hogy igyekszik feledtetni velem a történteket.

- Táncolunk? – próbáltam túl üvölteni a zenét. Természetesen Billy kinyitott, csak azzal a különbséggel, hogy ma nem miattam jöttek el az emberek, nem engem ünnepeltek.

- Muszáj? – húzta a száját, mikor megragadtam a karját.

- Igen, Stiles muszáj, hiszen ezért hoztál el vagy nem? – ne húzz ujjat velem, faszikám. Ha nem vigyáz a  végén még kiakad a hiszti mutatóm.

- Oké, legyen – engedett és kihasználva az alkalmat berángattam a terem közepébe.

- Hát, ide már mindenkit beengednek? – észre sem vettem a mögöttem levő csajt, míg neki nem ütköztem. A felismerés azonnal arcon csapott. Hidrogén szőke haj, napbarnított bőr, fakókék szemek, anorexiás test, villogó fehér fogak, vagyis a hajrá lányok kapitánya Emily Andrews állt velem szemben csípőre tett kézzel.

- Elég valószínű, mert te is itt vagy – az ellenszenv, akkor alakult ki közöttünk, mikor elsős koromban úgy döntöttem nem lépek be a csapatába. Később ugyan csatlakoztam, de szimpátia nem alakult ki közöttünk. Ja, és a helyzetet tetézte, hogy mindig is irigy volt rám Danny miatt, szóval az utálata ősidők óta tart.

- Mondtam már mennyire gyűlöllek? – közelebb lépett és azt hiszem fenyegetőleg akart fellépni, de csak kiröhögtette magát.

- Annyira biztos nem, mint én téged Andrews – beszálltam a harcba. Esküszöm az élő Istenre, hogy soha nem emeltem kezet rá, de még nem késő elkezdeni, ha így folytatja.

- Ő az a lúzer, aki miatt dobtad Dannyt? – na, végre leesett neki, hogy nem egyedül jöttem. Úgy mérte végig, mintha arra se lenne alkalmas, hogy ugyanabban a légkörben tartózkodjanak, és nekem nagyon nem tetszett a nézése, amivel illette.

- Apropó, ha már témánál vagyunk – szemet szemért, ribanc! – nem illik más levetett cuccaiban járni – a pletyka még hozzám is eljutott, hogy a bálon Emily a suli mögötte bokorban orális kényeztetésben részesítette az exemet. Ciki, vér ciki!

- Danny meg én jól megértjük egymást… - nem jutott szóhoz egyszerűen csak hebegni tudott. Tartsatok gonosz ribancnak, de nagyon élveztem, hogy megalázhattam.

- Csúnya dolog a cidázás Emily, tiltja vallás! – nem bírtam nem elröhögni magam Stiles vicces kis beszólásán. Dühös visítást és toporzékolást követően a díva olajra lépett (ám ha esetleg a későbbiekben bosszúra szomjazna, büszkén állok elé).

Az est hátralevő részében szerencsére semmi más nem zavarta meg a szórakozásunkat. Önfeledten és kifulladásig táncoltam. Rengeteg alkoholmentes koktél lecsúszott a torkomon (mert ugye a kismamák nem ihatnak. Pff!), és a pasim gondoskodott róla, hogy a nevetőizmaim rendszeresen meg legyenek edzve. Visszagondolva komolyan nem bántam meg, hogy még se a hatalmas bulit választottam, mert így ezerszer, nem tízezerszer jobban mulattam.

Elmúlt hajnali kettő is, mikor behúztam a kéziféket, hogy itt a vége. Stiles erősen becsípett a sörtől, de képtelen voltam haragudni rá. Nem mellesleg azt hiszem a hangulat és az extázis hatására kötöttünk ki három körül Al tetkó szalonjában. A barátomnak kicsit ugyan akadozott a nyelve, de annyit kiszűrtem a szavaiból, hogy örökké emlékeznünk kell a mai napra és nincs is annál fantasztikusabb mód, mint hogy kivarrassuk magunkat. Hál isten sikerült ledumálnom a lángoló koponyákról meg az über fantasztikus kibelezett zombiról, és egy-egy kis piros szívben maradtunk a csuklónk belsejébe varrva.  Végül persze nekem kellett haza vezetnem, de csak nevetni tudtam az egészen bele értve a hangosan mellettem hortyogó Stileson is. Mosolyogva néztem a kis piros szívecskét a karomon, és egyszerűen képtelen voltam haragudni rá.  Tudjátok mi az igazi boldogság? Én azt hiszem, igen… az igazi boldogság az, amikor amellett ébredsz, aki ezen túl elhiszi neked, hogy a nap is érted kel fel. Persze sokan sokféleképpen értelmezhetik a választ, de döntse el mindenki mi az, amitől úgy érzi érdemes a világra kacsintania.